Véget ért

December 29-én, amikor ezt, vélhetőleg az utolsó bejegyzést írom japán naplómba, néhány napja már ismét otthon vagyok, sőt már Németországban is voltunk egy pár napos síelés erejéig.

Szóval véget ért.
December 23-án reggel 7:50-re jött értem a szállodához a taxi, majd úgy fél kilenc tájékán megérkeztem a repülőtérre. Hihetetlen, de már ekkor kezdtek gyülekezni a kollégáim, hogy még egy végső búcsút inthessenek nekem, mielőtt felszállok a repülőre.

Nagyon jó érzés volt látni, hogy összesen 21 kollégám jött ki hozzám a repülőtérre. Talán ez is bizonyítja, hogy megkedveltek és elégedettek voltak velem.

Őszintén megvallva, vegyes érzések fogtak el. Egyfelől örültem, hogy hamarosan újra láthatom a családomat, de másfelől kissé szomorú is voltam, hogy itt kell hagynom ezt a sok kedves embert, a sok barátot és ezt a csodálatos országot. De hát ilyen az élet...

Japán barátok, kollégák társaságában a Chubu reptéren

Remélem hamarosan viszontlátjuk egymást, és talán nekem is ismét alkalmam nyílik arra, hogy néhány évig ismét Japánban élhessek, dolgozhassak. A nehézségek ellenére úgy érzem, nem kellene kétszer kérni....

De ez majd egy másik japán napló témája lesz.

Viszlát Japán!!!

Utosó munkanap Japánban

Hát ez a nap is elérkezett, sőt, amikor ezt a bejegyzést írom, már el is múlt. Közel két és fél év után a mai nappal lejárt a szerződésem, és este 6 óra tájban véget ért a munkám a Toyota Motor Corporation alkalmazottjaként.

Holnap reggel várom a Nippon Express embereit, akik majd Belgiumba visszaszállítják a holmimat. Holnapután, december 22-én még le kell zárnom az itttartózkodással kapcsolatos hivatalos ügyeimet, úgymint bank, kijelentkezni a "ward office"-nál, kifizetni az utolsó számláimat stb.

Az este még egy végső-végső búcsúpartit tartunk Japán kollégáimmal, hogy aztán december 23-án reggel, a már megszokott Lufthansa LH737-es járattal visszarepüljek Belgiumba.

Újabb búcsúvacsora

A tegnap esti sikeres jelmezbál után a mai napra is jutott egy kisebb összejövetel. 11 kollégám társaságában egy BBQ étteremben előrehozott búcsúvacsorát tartottunk a tiszteletemre. A fő szervező amerikai kollégám Chuck volt, aki ezúttal egy régi sörfőzdéből átalakított Yakiniku, azaz BBQ étteremben foglat asztalt 12 főre.

Nagyon kedvelem Japánban azt a szokást, hogy sok helyen az asztalfoglalás egy adott időtartamra szól, a mi esetünkben pl. 2 órára. Mindezért egy fix összeget kell fizetni, és ezen idő alatt akarmennyi ételt és italt lehet fogyasztani. Ha kiürült a tál, a felszolgálók rögtön hozzák az újabb sütnivalót vagy a kiváló Asahi sört.

BBQ vacsora a Koyo sörfőzdében

Chuck ebben a műfajban verhetetlen



És ebben is... Egyébként ilyen gusztusos tálon érkezik a sűtnivaló.
Rajta mindenféle húsok és zöldségek

A finom húsokat és zöldségeket, szintén japán szokás szerint, az asztal közepén lévő forró lapon sütik. Érdekes az is, hogy milyen ötletesen oldják meg a füst elszívását. Nem igazán lehet jól látni, de az asztallapba besüllyesztett sűtőlap peremén apró lyukak vannak. Az asztalhoz alulról pedig egy elszívó csővezeték csatlakozik. És tényleg hatékonyan működik, mert még a 2 órás intenzív sütés ellenére sem volt kimondotan büdös, zsírszagú a ruhám. Mondjuk, amit sem odahaza, sem egyetlen európai országban biztosan nem engedélyeznének, hogy az asztalon lévő sűtőbe csak úgy direkbe, egy csövön és egy apró szelepen keresztül gázt vezessenek. Egy ilyen sűtőlap egyébként 4 embert szolgál ki.

Itt jól lehet látni a sűtés technikáját illetve a szellőző furatokat



Hibi-chan és Maki-chan



3 gaidzsin 1 japán





Végezetül egy csoportkép, hátérben a sörfőző üstökkel

    

Egy héttel az indulás előtt

A mai nappal megkezdődött az utolsó Japánban töltött hetem. De mielőtt még a célegyenesbe befordulnék, tegnap, pénteken este, kiváló Karácsonyi, pontosabban fogalmazva, év végi zárópartit tartottunk.
Mivel ugye Japán nem keresztény ország, így karácsonyról sem lehet igazán lehet beszélni. Persze a karácsonyi vásárlási lázból itt is bőven kijut. Emellett több évtizedes hagyomány, hogy a vállalatok az év végéhez közeledve, a dolgozóik számára ún. year-end party-t, azaz "év végi összejövetelt" szerveznek.

Így történt ez nálunk is. Idén jelmezbállal összekötött evés-ivás volt a parti mottója. Minden résztvevőt megkértek, hogy viseljen minél ötletesebb jelmezt. Nekem igazán nem sok ötletem volt, na meg időm aztán végképp nem, hogy a Tokyu Hands-ben barangolva jelmezeket válogassak össze magamnak. De az egyik este azért csak beugrottam, és rögtön kiszúrtam magamnak egy, a hetvenes évek diszkó hangulatát idéző, hatalmas parókát. Gondoltam felveszek egy rózsaszín inget, mellé valami rikító nyakkendőt meg egy napszemüveget, és máris készen vagyok.

Egyszerű jelmezem osztatlan sikert aratott, ami őszintén megvallva engem is meglepett, hiszen a japán kollégák több ezer yen-es "anime" figurákat idéző jelmezéhez képest az enyém kimondottan egyszerű volt. Az egyik képen látható Jack Sparrow pl. 20.000 yen-t (kb. 60.000 Ft.) költött a jelmezére, ami persze megszólalásig hasonlított Jonny Depp-re
De a sok fecsegés helyett beszéljenek inkább a képek.

Matrózlányok Jimi Hendrix társaságában

Itt pedig Jack Sparrow-val közösen

Ezek a lányok valami Japán "anime" figurák, de szerintem leginkább a
Macskákra hasonlítanak. Én pedig úgy festek, mint mint Kadhafi fénykorában

A középső srác, közvetlen kollégám, szintén valami anime figurát testesített meg,
mellete pedig Yamamo9to-san, arab öltözékben



Itt pedig az indiai csodadoktor, Kogure-san barátom személyében



Thomas, a Sailor Girls és ismét Jimi Hendrix

Végül pedig Rudolf a piros orrú irénszarvas s tiszteletét tette,
Nagata-san, diviziónk vezetője személyében

Megkezdődött, avagy az első búcsúvacsora

A tegnapi nappal kiküldetésem mostmár visszavonhatatlanul a legutolsó fázisába érkezett, és ezzel egyben megkezdődött a "farewell party-k" sokozata is.

Ennek első lépéseként, japán kollégáimmal együtt a Nagoyától kb. 65 km-re lévő Gamagoriba (Aichi prefektúra széle) mentünk, ahol a péntek estét és éjszakát egy tipikus japán "ryokan" szállóban töltöttük. Érdekes volt ismét megtapasztalni, hogy mennyire mások az itteni szokások. A szállodának természetesen szerves része volt az onsen, illetve a japán különlegességekkel megspékelt vacsora.

Tipikus japán vacsora, rajtam szintén tipikus japán szabadidőruha, yukata van

Még mindig a vacsora, a kép előterében egy hatalmas üveg Sake
Kb. 6o euro-t kérnek egy ekkora üvegért. A japánok nagyon szeretik.
Szerintem viszont túlságosan édes

Itt pedig készítjük a "ágyakat", pontosabban a futonokat

Szombaton viszont igazi "gaijin" party-t tartottunk az Outback nevű auzzy étteremben, ahol Erik barátomat kivéve mindenki külföldi volt. Igaz Erik sem tősgyökeres japán. Őszintén bevallom, én itt sokkal jobban, felszabadultabban éreztem magam.

Igazi nemzetk0zi vacsora. Az asztalnál balról jobbra ....
Thomas (Kanada), Erik (Japán-Brazil), Zsolt (Magyar-Belga),
Ratna (Indonézia), Clynton (Ausztrália), Naron (Thai), Chuck (USA),
Megumi (Japán), Annas (Szaudarábia)

Itt pedig az általam rendelt "Spare Ribs on Barbie Sauce"

Vacsora után az Outback előtt

Végezetül még betértünk egy ameriakai stílusú sörözőbe

A jövő hét szombaton ismét búcsúvacsorát tartunk egy japán BBQ (Yakiniku) étteremben. Sajnos Erik barátom oda már nem tud eljönni, mert hétfőn délután elrepül 3 hétre Braziliába meglátogatni a szüleit. A soronkövetkező búcsúvacsoráról, illetve az osztályunk (division) év végi összejöveteléről majd a legközelebbi írásomban számolok be.

Utolsó Mikulás fellépésem Nagoyában

Közeledik december 5-e, Mikulás napja. Hasonlóan a tavalyi összejövetelhez, idén is én testesítettem meg a messziről érkező Mikulás bácsit, a Nagoyában és környékén élő magyar gyermekek részére.

Tegnap tartottuk az ünnepséget, illetve az azt követő bulit. Pontban déli 12-re érkeztem Mikiékhez, akkor ugyan még civilben, majd néhány perc elteltével már piros ruhában és fehér szakállal az arcom előtt kopogtattam be a gyerekekhez, akik elkerekedett szemmel néztek a meglepetéstől.

A gyerekek a szokásos "hull a pelyhessel" köszöntötték a "télapót".
Utálom a télapó elnevezést, ez is még szocializmusból visszamaradt csökevény, amikor is nem lehett ugyebár Szent Miklósról beszélni. Na de ne politizáljak már megint, inkább álljon itt néhány kép az ajándékosztásról, és a vacsorára készülő bográcsban főtt szarvaspörkölt (tipikus japán étel) elkészítéséről.

Ha jól számolom, 1O kisgyerek örvendett együtt a Mikulás bácsival

Ez a kicsi itt Zombori Ákos, picit még fél a Mikulástól

Gyerekek és japán anyukáik izgatottan hallgatják a Mikulás utikalandjait
Most látom, hogy felvehettem volna egy alkalomhoz illőbb színű zoknit is!

Ő itt a legkisebb, Patrik, még nincs egészen 1 éves

Nem is tudom ki van jobban meglepődve, apuka vagy a gyermek?

Mikulás bácsi indulóban, hiszen még sok gyermek várja

Itt pedig már újra civilben, a magyar "srácok" körében.
Balról jobbra, Balázs, Józsi, Zsolt, Andor, a bogrács előtt pedig Miki