Kirándulás Narában

Tegnapelőtt, azaz szombaton, kihasználva a jó idő nyújtotta lehetőséget, Narába kirándultam.

Nara (奈良市), kb. 170 km-re fekszik Nagoyától nyugat, délnyugati irányban, Kiotóhoz egészen közel. Nara volt Japán első fővárosa a Nara-korszak idején 710 és 784 között. (Megjegyzem, hogy ezt én is csak a Wikipediából tudom). Az ősi Nara történelmi műemlékeit az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

Japán léptékben Nara a kisebb városok közé tartozik, lakossága alig éri el a 400 ezret. Viszont látnivalókban rendkívül gazdag. Rengeteg Buddha templom és shintoista emlékhely található a városban, és ami még inkább könnyűvé teszi ezek megismerését, hogy szinte minden egy helyen van. Erről egy régi, a kádári gulyás kommunizmusra emlékeztető idióta reklám szöveg jutott eszembe, "... minden szinten szinte minden". Jaj, megborzongok ha belegondolok!

Na de térjünk vissza a jelenbe, és Nara városába. Szóval szinte minden egy helyre összpontosul, méghozzá a városban található hatalmas parkba. Tényleg hatalmas, a mi Város ligetünk, meg a Népliget együtt is lazán elférne benne.

Ami nekem a Buddha templomok és Shinto szenthelyek között legjobban tetszett, azok a parkban szabadon sétálgató őzek voltak. Nem viccelek, az egész park tele van őzzel. És ennek ellenére nincsen mindenhol őzbogyó, mármint szar, amibe az ember ugye bele szokott lépni. Főleg, ha az általam oly nagyon kedvelt és tisztelt demszky-féle kutya szaros Budapesten jár az ember. Itt nincsen. Nemhogy kutya szar, de őz szar sincsen!!! Demszkyt ki kellene ide küldeni, persze nem az adófizetők pénzén, hadd tanulmányozza az őzszar-mentesétés gyakorlati megvalósításának kérdéseit.

Na már megint elkalandoztam!

Szóval ezek őzek kiválóan érzik itt magukat, az emberek meg etetik őket. Persze a gyerekek legnagyobb örömére, odajön a kicsi, vagy még csak süldő szarvas, és kézből eszik.

Az emberek nagy lelkesedéssel vásárolják az árusoktól az "őzkekszet", csomagját 200 Yenért (ebben 5 darab található). Gondoltam, én is etetem egy kicsit ezeket a jámbor jószágokat. De én valami különlegeset kínáltam nekik. Volt nálam 2 banán. Az egyiket megettem, a másik viszont már bebarnult. Szóval ezt kínáltam fel az őzpajtiknak. Amikor a körülöttem álló japik meglátták, hogy banánnal kínálom meg az őzeket, egészen elsápadtak. Aki ismeri a japán embereket, az el tudja képzelni azt az arc kifejezést, amit magukra öltöttek, és közben sűrűn mondogatták, hogy "Nani", meg "Honto". Ez körülbelül annyit jelent, hogy nem értik miért adok nekik banánt.

De hát könyörgök! Én ugyan nem voltam túl jó tanuló biológiából, de azért arra még emlékszem, hogy az őz növényevő!

De aztán amikor meglátták, hogy az addigra már körém sereglett kisebb csorda összekap a banánon, sőt a banán hélyán egész bunyó alakul ki közöttük, akkor elkezdtek ők is nevetni. Engem is az egyik jól megtermett kan, majdnem fellökött. De én, mint anno Toldi Miklós, álltam a sarat. Megvetettem a lábam, és nem hagytam, hogy egy, a banántól megvadult őz csak úgy fellökjön.

Mielőtt még elindultam haza, beültem egy kis étterembe, és egy kiváló ráment elfogyasztottam.
Ezzel véget is ért a kirándulás Narában. Aki kíváncsi arra, hogy mi az a rámen, az tartson velem legközelebb is! Erről majd részletesen is beszámolok.