2009. október 29.

Megérkezett Endre Atya

Megérkezett az első látogatóm otthonról Endre Atya személyében!


Még idén Húsvétkor, amikor utoljára otthon voltunk, említettem neki, hogy ha van kedve, nézzen ki hozzám Japánba valamikor. Tudtam, hogy nagy világ utazó, hiszen az Antarktisz kivételével már valamennyi földrészen járt. Azt is tudtam, hogy Japánba is szeretne eljutni, de még itt sohasem volt.

Hát mit tesz Isten, kb. 3 hete kapom a levelet, hogy október 24-én érkezik Tokióba. Persze ez is jellemző Endre Atyára, hogy eszébe sem jut, hogy esetleg nem Tokióban lakom. Elvégre is Japán "kis ország". Ezért megvette a repülőjegyet Tokióba. Ki kellett ábrándítsam, hogy én nem Tokióban lakom, hanem Nagoyában. Ezért aztán kellett, hogy vegyen még egy repülőjegyet, Tokióból Nagoyába. Na de nem is ez a lényeg! A legfontosabb, hogy megérkezett, aminek nagyon örülök. És ahhoz képest, hogy nem beszél sem angolul, sem pedig japánul, egész ügyesen elboldogult Tokióban, illetve aztán később az utazgatásai során mindenhol.


A megérkezést követő első napon Kiotóba, a régi császári városba tettünk közös látogatást. De erről majd a következő írásomban fogok beszámolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése