2009. október 14.

Nem is volt olyan vészes

Átéltem, pontosabban fogalmazva átaludtam, életem első tájfunját. Tény, hogy elég jól tudok aludni, felőlem aztán ágyukat is sütögethetnek a fülem mellett, de ez a tájfun alul múlta a várakozásokat.

Igazán nem okozott olyan hatalmas "armageddont", mint azt sokan jósolták, de azért Nagoya déli, az óceánnal határos részen azért szép munkát végzett. Másnap délig nem is közlekedtek a vonatok, sőt a Shinkanzen is csak valamikor reggel 9 óra felé kezdett el közlekedni.

A hírek szerint kb. 60 kamiont borított fel az országutakon, és elég sok lakó épületet is megrongált. A Toyota is az egyik gyárában, ahol többek között a Lexus GS széria, az IS modellek és az LS család készül (Tahara plant), fél napra leállította a termelést. Ezen kívül a gyár udvarán berakodásra váró, már elkészült autók közül is több százat megrongált. Nem beszélve arról a több ezer autóról, amit a tengerből kipermetező sós víz alaposan átöblített. Aki autós berkekben egy kicsit járatos, az tudja, hogy ez mennyire jót tesz a jármű rozsda védelmének.

Jelen pillanatban ennek a több ezer autónak az "átfürdetése", újbóli konzerválása zajlik.

A városban azért nem bénult meg teljesen az élet, mind a hat metró járt, csupán a buszokat állították le a reggeli órákban. Talán pont ennek volt köszönhető, hogy ilyen gyorsan még nem értem be az autómmal a munkahelyre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése